Baktay Ervin (1890-1963), a magyar orientalisztika egyik legjelesebb képviselője 1926-1929 között Indiában tartózkodott, ahol megismerte az indiai vallásokat, bölcseletet, művészetet, népéletet. Indiai útja során 1928-ban végigjárta az Ázsia mélyén-legtetején végződő utat, felkutatta azokat az indiai és tibeti helyeket, amelyeken száz évvel korábban Kőrösi Csoma Sándor is járt, összegyűjtötte a nagy Kelet-utazó elődre vonatkozó, még fellelhető adatokat és emlékeket. Ennek az utazásnak és kutatásnak állít emléket az 1930-ban megjelent A világ tetején című, méltán híressé és népszerűvé vált útirajzában, amely nemcsak egy egzotikus utazás leírása, hanem izgalmas, kalandokkal teli, ízesen megírt elbeszélés, kitűnő kor- és társadalomrajz, értékes kultúratörténeti ismertető.