A konvencionális és az ökológiai kukoricatermesztés összehasonlítása adott gazdaság példáján keresztül

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom elkészítésekor fontosnak tartottam, hogy olyan témáról írjak, ami személy szerint engem is érdekel, illetve a társadalomra nézve is aktuális. Ebből az indokból kifolyólag választottam a bio termékek, illetve főként az ökológiai gazdálkodás bemutatását. Úgy gondolom, mint, ahogyan azt a dolgozatom során is említettem, hogy ezen termékek iránti kereslet pozitív változásnak indult az elmúlt években. Azonban még mindig nagyon kicsi azon fogyasztók köre, akik valóban tájékozottak a témával kapcsolatban. Én sem tartottam magam elég informáltnak, viszont ezen változtatni szerettem volna, és úgy gondolom, hogy ez nagyrészt sikerült is. Személyes kapcsolatok útján sikerült kiválasztanom két gazdaságot, akik készségesen a segítségemre voltak a dolgozatom megírása során. A két növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságban a kukorica ágazatot választottam, így ez alapján hasonlítottam össze az ökológiai és konvencionális termelést.

Leírás
Kulcsszavak
konvencionális, ökológiai, kukorica
Forrás