Családtámogatási rendszer pénzügyi jogi eszközei, közpénzügyi vonatkozásai

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Témám a családokkal kapcsolatos legfontosabb direkt és indirekt támogatásokat taglalja, továbbá betekintést nyújt eme segélyek, kedvezmények, ellátások, egyszeri és többszöri támogatások mélyebb, felszínalatti szegleteibe is. Célom volt ugyanakkor az is, hogy ne csak a családok oldaláról vizsgáljam meg az egész rendszert, ne csak azt írjam le, hogy nekik mennyit jelentenek azok az összegek, vagy kedvezmények, amelyekben havonta részesülnek, hanem maga az, hogy az állam nézőpontjából is a dolgok mélyére ássak. Az általam választott témakörben ugyanis lényeges, majdhogynem központi szerepet játszanak a közpénzügyi vonatkozások is. Úgy vélem fontos azoknak, akik családalapításon gondolkoznak, illetve maguknak a gyermekes szülőknek is, hogy tisztában legyenek minden olyan szolgáltatással, amit az állam tud nekik nyújtani a jobb megélhetés érdekében. Hiszen a gyermeknevelés egy olyan feladat, amiben mindenfajta ellátás és kedvezmény biztosítása hasznos lehet. Meglátásom szerint az államnak e támogatások folyósításával és kedvezmények nyújtásával a legfőbb célja az, hogy a nők ne érezzék úgy, hogy meg kell magukat fosztani az anyaságtól, csak azért mert az anyagi helyzetük nem a legideálisabb hozzá. Szakdolgozatomat három fő részre bontottam, így megkönnyítve a rajta való kiigazodást. Ez a három rész a közvetlen támogatások, a közvetett támogatások és az egyéb családi kedvezmények és támogatások. Amiatt osztottam őket szét e szempontok alapján, mert úgy gondolom, hogy a rendszert így lehet a legkönnyebben megismerni. Mindezek alapján könnyedén szét lehet majd választani azt, hogy mikor várhat a jogosult konkrét összegeket az államtól, illetve mikor és milyen esetekben részesülhet kedvezményekben. A közvetlen támogatások fajtáiról nem csak részletes leírást adtam, hanem kitértem az állam, mint folyósító szerepére is. A harmadik csoportot pedig azért tartottam lényegesnek létrehozni, mert abban olyan ellátásokról is szót ejtek, amiket nem csak az állam finanszíroz, illetve olyan kedvezményekről, amiket határozatlan ideig kapnak csupán a családok.

Leírás
Kulcsszavak
családtámogatás
Forrás