A költségvetést károsító bűncselekmények egyes kérdései
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Jelen szakdolgozatomban igyekeztem betekintést nyújtani a Tisztelt Olvasónak a Büntető törvénykövet ért sorozatos változások során kialakult új törvényi tényállásba, mellyel a jogalkotó az állami költségvetés minél hatékonyabb védelmét kívánja biztosítani, mivel ezen bevételekből tudja biztosítani a közszolgáltatásokat. A dolgozatban először bemutattam a költségvetési csalás, mint tényállás megelőzését hatályban lévő büntető tényállásokat, melyeket röviden kielemeztem, hogy ezzel segítsem a későbbi értelmezést, valamint bemutassam az ok-okozati összefüggéseket. A korábbi tényállások sajnos eléggé széttagolták a különböző bűncselekményeket, melyek minden esetben végső soron a költségvetést, költségvetéseket károsították, ezáltal bonyolultabbá téve a mind a büntetőfeljelentés megtételét, mind pedig a cselekmények bíróság általi elbírálását. A szakdolgozat soron következő részbe a tényállás megalkotásának általános, valamint jogalkotói indokolását mutattam be, amiből egyértelműen látszanak a létrehozás mellett szóló érvek. A költségvetési csalás részletes elemzésénél igyekeztem alapesetekre bontva bemutatni azoknak az alanyait, elkövetési magatartásokat, eredményeit, valamint az értékhatárokat az engedélyest érintve. A jogértelmezést követően néhány általam fontosnak vélt kérdést vetettem fel, amik a gyakorlati alkalmazás során merültek fel, és melyek segítik a felderítő hatóságok munkáját, hogy minél gördülékenyebben menjen a feljelentés megtétele, valamint egy-két kérdés már a bűncselekmény elbírálása során merült fel, hogy a bíróságnak mit és hogy kell figyelembe vennie. Utolsó sorban egy, a NAV által rendszeresen kiadott belső folyóirat cikkét dolgoztam fel és ezáltal igyekeztem rávilágítani arra, hogy az elmúlt években milyen kihatással volt a költségvetésre a sok csalárd magatartás, mellyel az elkövetők megrövidítették az államot, ezáltal pedig minden egyes állampolgárt is.