A Kiskapitalista kalauz és szótár, amelyet egy kortárs úgy jellemzett: „a termelési regény és a Por találkozása a boncasztalon,” alighanem az egyik legfontosabb könyv, ami eddig a rendszerváltásról megjelent. Nélkülözhetetlen segédeszköz azok számára, akik az újkapitalizmus nyílt tengerén kívánnak kiigazodni, de azok is haszonnal forgathatják, akik Kádár apró dögeivel, a késő káderkori pörölycápákkal szeretnének szembenézni. Paládit elsősorban a nagyragadozók érdeklik, ezért is határozta meg imigyen saját regényét: Magyarország legpimaszabb történetei – történetünk legpimaszabb Magyarországáról. A rombolóként közlekedő és „pimaszul” falánk fehér cápák mellett nagy figyelmet szentel az árral sodródó, és ugyancsak veszélyt jelentő roncsoknak is. Fel- felbukkannak itt maffiózók és korrupt rendőrök, anarchisták és szektások, drogdílerek és narkósok, hajléktalanok és újgazdagok, szendék és szexipari munkások. Mégis azt mondhatjuk, derűs ez a könyv, és nemcsak a kifogyhatatlan poénkészlet miatt, nemcsak a cápavilág felszabadult és bátor kifigurázása miatt, hanem azért is, mert Pintár Róbert „Gettólakó” szenvedéstörténetét „kis női csukák” teszik elviselhetővé. E megejtő jelenségek néha (szexuális) forradalmárként, néha alternaivaként, néha szexmunkásként szépítik meg antihősünk reménytelen küzdelmét egy tökéletesen tisztességtelen és immorális közegben. A fiatal író virtuóz nyelvével, és a szabad képzettársítások valóságos eseményekkel való összekapcsolásával új műfajt teremtett: a „realittas posztmodernt.” Ezzel igazolja, hogy sajátos írói eszközöket használva is lehet történetet mesélni, olvasmányosan írni és szórakoztatni. Szórakoztatni, mesélni, ismereteket gazdagítani, világot feltárni: Paládi nem fél visszatérni ezekhez a klasszikus igricértékekhez. Érdemes vele a sűrűjébe úszni.