Az írás rövid elvi-elméleti bevezető után, amely kitér nyelv és beszélő viszonyára, annak kutathatóságára és modellezhetőségére, a közelmúlt uráli őshaza rekonstrukcióit mutatja be. Ezek után tárgyalja az archeonyelvészet archeogenetikával kiegészített újabb irányait a legfrissebb szakirodalomból válogatva. Konklúzióként megfogalmazza, hogy az archeonyelvészet modelleket és forgatókönyveket képes megalkotni, ezek a forgatókönyvek pedig sokkal életszerűbbek, mint a korábbi évtizedek elvei és módszertani alapjai szerint megalkotott modellek. Az uráli nyelvészet eredményei nem mondanak ellent a régészet és az archeogenetika eredményeinek, sőt párhuzamba állíthatók velük.