A Nóniusz Lótenyésztő Orszégos Egyesület 20 éve

Dátum
2010-10-22T08:26:03Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatom témája a nóniusz lófajta, és Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület elmúlt 20 éves munkájának, törekvésének bemutatása..

Dolgozatomba rávilágítok a fajta kialakulására, annak nehézségeire, megpróbáltatásaira. Fontosnak éreztem a fajta sportban elért eredményeinek részletes leírását is. A hazánkban rendezett fontosabb távhajtó versenyeken mindegyiken részt vettek a nóniuszok, és a vártnál sokkal jobb eredményeket értek el. Az akkori versenyeredmények sokkal jobbak voltak, mint a napjainkban elért eredmények. Véleményem szerint ez annak köszönhető, hogy például az akadályhajtásban a kis akadályokban a kisebb méretű lovak, mint például a lipicai sokkal könnyebben forognak, mint a nagyobb, robosztusabb nóniuszok. A távhajtási szakaszokon még mindig jó eredményeket érnek el a fajta képviselői.

A Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület 1989-ben alakult meg, összefogva egy tenyésztői réteget, amelyik szívén viseli (viselte) a fajta jövőjét. Dolgozatomban kitérek arra, hogy az Egyesület milyen módon vesz részt a fajta életében, hogyan viszonyul gazdákhoz. Milyen értékmérő tulajdonságai vannak a lovaknak, mely alapján az egyesület elbírálja a lovakat. Fontosnak érzem a bírálást a lovaknál, ugyanis egy szubjektívan döntő bíráló bizottság úgy sorolja be a lovakat, úgy választja ki a tenyésztésre legalkalmasabbakat, hogy azok a kor elvárásainak megfelelő irányba mozdítsák el a fajtát, a fejlődést tekintve.
Leírás
Kulcsszavak
nóniusz, egyesület
Forrás