Az e-sport magyarországi helyzetének és megítélésének vizsgálata a játékosok szemszögéből
Absztrakt
A számítógépek megjelenésével szinte egyidejűleg elkezdődött egy folyamat, amely mostanában kezdett kilépni saját árnyékából. A videójátékok lendületes fejlődése, a játékosok számának robbanásszerű növekedése és nem utolsó sorban ennek gazdasági vetületei elindítottak egy rohamos fejlődést, melyből végül létrejött az e-sport. A kérdőíves megkérdezés eredményei is alátámasztották, hogy a videojátékok világa elsősorban a férfiakra jellemző. Az elemzések során az is kiderült, hogy a gamerek jelentős többsége egy átlagos hétköznapon több, mint 2 órát ül a gép előtt a játékok miatt, míg hétvégén ez már több, mint 4 órát jelent. A játékosok a hazai átlagos nettó havi jövedelemhez viszonyítva sokat költenek számítógéppel kapcsolatos kiegészítőkre és magára az eszközre is. Ezek mellett a gamerek többsége próbál odafigyelni az egészségére is, a megfelelő táplálkozás és testmozgás révén. Érdekes adaléka a dolgozatnak, hogy a megkérdezett gamerek többsége úgy vélekedik, hogy az e-sport is egy sporttevékenység, a nézettsége pedig meg fogja előzni a többi „hagyományos” sportét. A videojátékokkal nem játszók esetén többen nem tekintik az e-sportot sportnak, viszont a népszerűségét és gazdasági jelentőségét nem vitatják.