Szoftverfejlesztés Delphiben

Dátum
2007-01-31T15:45:31Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A múlt század kisebb pontosságú, kevésbé megbízható, drága és csak szűkebb körben használt rádiós és műholdas helymeghatározó rendszereiből nőtte ki magát a műholdas globális helymeghatározó rendszert (Global Positioning System. GSP). A GSP rövidítés bevette magát a köztudatba, hiszen ez a rendszer - elődeitől eltérően - a nagyközönség számára is elérhető és jól használható ráadásul a használatba vételéhez szükséges beruházás sem nevezhető nagynak: egy hobbi célokra alkalmas vevőkészülék nem kerül sokkal többe mint egy jobb mobiltelefon. Az GPS eszközök elterjedésének köszönheően a rendszer felhasználásának céljai is egyre bővülnek. A felhasználási területek, melyek korábban leginkább a vízi-légi- és szárazföldi navigációra, valamint a földtani vizsgálatokra korltozódtak, mára kibűvültek a túrázók tájékozódásának segítésétől kezdve, a vagyonvédelmi - például autólopás elleni - és flottakövetési alkalmazásokkal. Az általam készített Sky Log alkalmazás célja is ebből a körből való: egy vállalat járműveinek követése. A használt GPS eszköz a programól történő beállításoknak megfelelően rögzíti az adott jármű helyzetét, és a rögzítés időpontját. A beállításoktól függően a GPS eszköz több napig is képes saját memóriájában gyűjteni ezeket az információkat, majd amikor a jármű visszaérkezik a vállalat valamelyik telephelyére, ott egy számítógéphez csatlakoztatva a GPS eszközt, a soros porton keresztűl a SkyLog alkalmazás segítségével letölthetjük a rögzített információkat. Ezek az információk egy adatbázisban kerülnek tárolásra, az adatbázisból pedig - a hagyományos papír alapú menetlevél kiegészítéseként vagy ellenőrző eszközeként - lekérdezhetjük, hogy a vállalat járművei és alkalmazottai mikor és merre jártak. Az alkalmazás kifejlesztéséhez a Delphi környezetet választottam, amely a gyors alkalmazás fejlesztés (RAD - Rapid Application Development) egyik vezető terméke.

Leírás
Kulcsszavak
Delphi, IBObjects, TMS Async32, GPS, SIRF protokoll, Firebird, Interbase
Forrás