Magyarország önkormányzati rendszerének kialakulása az 1900-as évektől napjainkig

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témájaként Magyarország önkormányzati rendszerének kialakulását az 1900- as évektől napjainkig választottam. Dolgozatom tehát alapvetően történelmi elemzést tartalmaz, hiszen a helyi közösségek fejlődését mutatom be, azonban emellett deduktív módszert alkalmazva vizsgálom a fontosabb szabályozási állomásokat és törekszem a megfelelő következtetések levonására is. A témaválasztásom alapvetően az motiválja, hogy közel hat éve az önkormányzati igazgatási szektorban tevékenykedek. A mindennapi életben szerzett tapasztalataim a dolgozat megírása során segítségemre vannak abban, hogy a helyi közösség kormányzásának közelebbi vizsgálatát elvégezzem. Hiszen a helyi önkormányzat legfontosabb célja a lokális közösség, azaz az adott településen élők igényeinek figyelembevételével döntést hozni és biztosítani annak optimális működését. Érdekesnek tartottam az egyes jogszabályok helyi szinten való alkalmazásának kérdéskörét is, így ezen jogi normáknak a helyi társadalmi viszonyokba való beépülése, azok érvényesülése abba az irányba indítottak el, hogy az ország különböző területein várásokban és községekben élő emberek életviszonyait átszövő különleges rendszernek a magyarországi történetét, fejlődésének irányát az 1900-as évektől kezdődően napjainkig górcső alá vonjam. A helyi szervezetek, mint az államélet fontos szereplői a helyi közügyek demokratikus intézését biztosítják, miközben a közhatalom decentralizációját testesítik meg és adják annak szervezeti kereteit. Tehát az önkormányzatok, mint a hatalmi tagozódás fontos elemei, részei az állam szervezetrendszerének.

Leírás
Kulcsszavak
helyi önkormányzat, önkormányzati rendszer, helyi közösségek
Forrás