Az esküvőszervezés kihívásai Hajdú-Bihar vármegyében
Absztrakt
A dolgozat az eküvőszervezők kihívásait mutatja be Hajdú-Bihar vármegyében, érintve a gazdasági válságot, a pandémiát és a social média világát is. A dolgozat témája mindenekelőtt azért releváns, mert az esküvőszervező szakemberek egyaránt sorolhatók be a Közösségszervező szolgáltatók közé, tekintettel arra, hogy a hivatásuk sok aspektusban – költségvetés terv készítése, forgatókönyv és szerződések írása, helyszínek bejárása, kapcsolati tőke alkalmazása- azonos és egyenértékű. A dolgozat bemutatja az esküvőszervező szakemberek feladatait és azoknak a nehézségeit.A gazdasági válság szintén lényeges befolyásoló tényező, amit a kutatás során érintett faktor lesz. Központi kutatási kérdés a dolgozatban a gazdasági és társadalmi befolyásolása is a szakmán belül, hiszen mindkét tényező egyaránt korlátozta és néhol még jelenleg is korlátozza a közösségi életet, ezáltal az esküvőszervezés és a rendezvényszervezés világát is megosztó kihívások elé állította. A szakdolgozatban ismertetem azt, hogy - az elmúlt időszakban – a Hajdú-Bihar vármegyében megkérdezett szakemberek, milyen arányban tudták megtartani a munkálatóikat, valamint, hogy hogyan hozták vissza a szolgáltatásaikra való igényt.