9630037548

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Rövid, de annál fontosabb és tartalmasabb könyvet vehet a kezébe az olvasó. A fontosságra a könyv címe is utal, hiszen nem kevesebbről, mint az ember életcéljáról van szó. Ezen múlik az egész élet - az egyéneké, majd a belőlük felépülő (olykor leépülő) közösségeké, az egész társadalomé, a világé -, hogy tudatosul-e az élet célja. Ha igen, komolyan veszik-e. Ha nem, keresik, kutatják-e. Vagy haladnak az árral, majd csak lesz valahogy frázist duruzsolva. A fontosság mellett a cím a tartalomra is utal. A tartalom az átistenülés. Maga a fogalom, az elnevezés, ha nem rendeljük hozzá az igazi jelentést, nem könnyű. A fogalom tartalommal való kitöltésével, gyakorlati értelmezésével gazdagítja a magyar olvasóközönséget ez a kis könyv, amelynek szerzője Áthosz-hegyen élő szerzetes. A fontosság mellett a cím a tartalomra is utal. A tartalom az átistenülés. Maga a fogalom, az elnevezés, ha nem rendeljük hozzá az igazi jelentést, nem könnyű. A fogalom

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények