A Nyugat - sokak által, különbözőképpen - megjósolt alkonya helyett a rövid 20. század végén a diktatúrák összeomlásának, a demokratikus elvek győzelmének és az Európa-eszme páratlan sikerének lehetünk tanúi. Ezen eszme- és politikatörténeti esszé történeti környezetbe ágyazva kíséreli meg bemutatni az európai egységeszme alakváltozásait, s egyúttal az Európai Unió reformjának nehézségeit és ellentmondásait. Kísérlete tesz az Európa-építést árnyaló, változó Zeigeist megragadására. és a formálódó európai közösség különböző hagyományainak bemutatására. Európát negyven évig egy paternalista politikai elit építette, hogy begyógyítsa a francia-német szembenállás sebeit. Morális és politikai tekintélyük alapján e politikusokat méltán tekintették az egyesült Európa "alapító atyáinak". A mostani politikusnemzedék "másfajta raj". Mégis, a feladatok korántsem kisebbek, mint a háború után: "Európa helyreállítása" az Unió kiterjesztését (is) jelenti az egykori vasfüggöny mögötti területekre - mégpedig olyan időszakban, amikor az európai intézmények támogatottságát a legjobb esetben is csak törékenynek lehet tekinteni. Vajon napjaink politikusai képesek lesznek-e "megemelni szemhatárukat", és meghozni a bővítéssel járó elkerülhetetlen áldozatokat, vagy inkább visszavonulnak a korlátozott nemzeti, helyi vagy szektorális érdekek védőbástyái mögé?