Jean de La Fontaine élete második felében – a 17. század utolsó évtizedeiben – szinte már csak meséket írt. Verses fabulákat. Más műfajokban kifejtett munkássága minden bizonnyal nagyobb megbecsülést szerzett volna neki pályatársai körében, hiszen azok a meseírást nem tekintették komoly irodalmi műfajnak. La Fontaine mindmáig páratlan népszerűségét mégis a fabuláknak köszönheti, méltán nevezte őt Sainte-Beuve a franciák Homéroszának. Előtte Aiszóposz és Phaedrus, utána pedig Lessing, Krilov, vagy éppenséggel a mi Fáy Andrásunk – mondjuk ki nyíltan: didaktikus – állatmeséi is komoly sikert arattak, de ezek azért nagyon különböznek La Fontaine fabuláitól, lévén csupán frappáns, tanulságos történetek, esetenként akár versbe is szedve. La Fontaine állatmeséi költemények. A poézis minden szépségét felvonultatók. Ez a gyűjtemény egy káprázatosan illusztrált, roppant impozáns francia kiadásnak magyar nyelvű hasonmása.