3822829749

dc.date.accessioned2008-12-15T19:03:12Z
dc.date.available2008-12-15T19:03:12Z
dc.description.abstractAbban az időszakban, amelyet e könyv tárgyal, a képzőművészet szerkezete és funkciója, a kultúrában és a mindennapi életben betöltött helye alapvetően megváltozott. Már a 19. században elkezdődött az a folyamat, amely tudatos szakítást jelentett a klasszikus görög-római kultúrán alapuló esztétikával; ennek nyomán szinte áttekinthetetlenül sokféle irányzat és stílus, műfaj és kifejezési forma jelent meg, ami nemcsak az áttekintést teszi majdhogynem lehetetlenné, hanem a művek megértését, a befogadást is megnehezíti. A négy szerző közös munkája, amelyben önálló fejezetekre osztva tekinthetjük át a festészet, a szobrászat, az új médiumok, illetve a fotó történetét, nagyívű kísérlet arra, hogy szintézisbe foglalják azt, amiről még a szakembereknek sincs feltétlenül összképe. Az elképesztő számú alkotó, a majdhogynem követhetetlenül sok kiállítás és rendezvény szinte kizárja azt, hogy objektívan mérlegelhessünk. Hiányzik ehhez a kellő történelmi távlat is; márpedig a jelen kötet tudatosan törekszik arra, hogy ne csak a művészetben nagy áttörést hozó évtizedekről, a klasszikus avantgárd mozgalmakról legyen benne szó; hasonló részletességgel mutatja be a könyv a második világháború utáni fél évszázad és ezen belül a közelmúlt, a kortárs művészet történéseit is. Koncepciója szerint nem csupán felsorolja a század kulcsfiguráit és kiemelkedő alkotásait, hanem ezen túlmenően a szellemi folyamatok minél következetesebb és teljesebb feltárására is törekszik. A mintegy 1000 reprodukciót tartalmazó kötethez hatalmas terjedelmű lexikon kapcsolódik, amely az életrajzi adatokon kívül részletes bibliográfiát is tartalmaz. Koncepciója szerint nem csupán felsorolja a század kulcsfiguráit és kiemelkedő alkotásait, hanem ezen túlmenően a szellemi folyamatok minél következetesebb és teljesebb feltárására is törekszik. A mintegy 1000 reprodukciót tartalmazó kötethez hatalmas terjedelmű lexikon kapcsolódik, amely az életrajzi adatokon kívül részletes bibliográfiát is tartalmaz.hu
dc.identifier.bibidbibKLT00381901hu
dc.identifier.isbn3822829749hu
dc.identifier.opachttp://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibKLT00381901hu
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/2437/64738
dc.title3822829749hu
Fájlok
Eredeti köteg (ORIGINAL bundle)
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Betöltés ...
Bélyegkép
Név:
3822829749.jpg
Méret:
30.38 KB
Formátum:
Joint Photographic Experts Group/JPEG File Interchange Format (JFIF)
Leírás:
borító
Nincs kép
Név:
3822829749.txt
Méret:
2.13 KB
Formátum:
Plain Text
Leírás:
ismertető
Gyűjtemények