A felszíni és felszín alatti vizek olajszennyezése
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Vizeink emberi célra való felhasználása rendkívül korlátozott. Az ember által okozott szennyeződések nélkül is rengeteg dolog befolyásolhatja a minőségi és mennyiségi romlását, ami az urbanizációnak köszönhetően még nagyobb mértékben növekszik. Számos dologgal igyekszünk minél több és jobb minőségű víz előállítására, tárolására. Tisztában vagyunk sokszor tetteink következményével, illetve az esetleges kár bekövetkeztével mégsem tanulunk a hibáinkból és teszünk ellene. Ezzel nem csak a saját egészségünket tesszük ki veszélynek, de rengeteg élőlényt és biológiai folyamatot is. Az egyik legveszélyesebb hatás, ami főleg az embernek köszönhető az olaj vízbe kerülése. Az olajszennyezésnek rengeteg káros és visszafordíthatatlan vagy csak nagyon nehezen visszafordítható következményei vannak. A károk, szennyeződések nagy részét meg lehetne előzni, ki lehetne kerülni, ha mi emberek jobban odafigyelnénk. A megelőzés vagy a védelem fenntartása anyagi szempontból is sokkal előnyösebb és kifizetődőbb lenne, mint maga a helyreállítás, amit már nem is lehet az eredeti állapotra visszahozni. Nem beszélve arról a rengeteg állatról és növényről melyek a szennyeződések során elpusztulnak vagy ritka esetekben egyes fajokról, amik a szennyeződés hatására teljesen ki is pusztulnak, illetve genetikai mutációkról mely a későbbiekben jelentkezik. Bár a természet és az ember is próbál mindent megtenni az ellen, ha már bekövetkezett a katasztrófa akkor azt, minél nagyobb mértékben sikerüljön megszüntetni vagy minimalizálni, de ez is még sokszor nagyon kevésnek bizonyul. Egy kicsivel nagyobb odafigyeléssel és technikai fejlettséggel és esetleg még nagyobb szabályozással jobban meg tudnánk óvni a számunkra egyik legfontosabb és legősibb természeti forrást, illetve a hozzá kapcsolódó rengeteg gyönyörű szép természeti értéket.