Önkéntesként a Mosolygó Kórház Alapítványnál
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A dolgozatom megírása során a kisgyermekkori szocializáció és a Mosolygó Kórház Alapítványnál végzett önkéntes munka, önkéntesek által tartott foglalkozások kapcsolatát vizsgáltam. A téma elméleti alapjainak tisztázása után – melynek során kitértem a családszociológia, nevelésszociológia, szociálpszichológia főbb aspektusaira is, valamint vizsgáltam az ifjúsási és önkéntes munka mai helyzetét és megítélését, továbbá bemutatásra került az Alapítvány és tevékenysége is – az interjú módszerével támasztottam alá a felállított hipotéziseket. Ezen feltevéseim szerint az önkéntes foglalkozások pozitív hatással vannak a kisgyermekek viselkedésére és beilleszkedésére, továbbá a szülőknek, a családnak nélkülözhetetlen szerepe van a kisgyermekkori szocializációban, valamint további hipotézisem szerint a szocializációs problémákkal küzdő gyermekekre ugyanúgy pozitív hatással van egy-egy foglalkozás.