A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nyomozása

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témája a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nyomozása. Azért választottam ezt a témát, mert a kábítószer kereskedelem és az ezzel kapcsolatos bűncselekmények sajnos mindig aktuális témát képeznek nemcsak Magyarországon, de világszinten is. A szervezett bűnözés legnagyobb részét a kábítószer bűncselekmények képezik. Ezen cselekmények felgöngyölítése olykor igen nagy fejtörést okoz a nyomozó hatóság részére, egy-egy felderítés néha komoly nemzetközi együttműködést is megkíván. A fő problémát az jelenti, hogy elég nehéz az egész hálózat elfogása, általában a hierarchia alsó fokán elhelyezkedő személyek elfogása a legegyszerűbb, ami viszont nem igazán hat ki a szervezet működésére. Kezdetben így gyakori a titkos nyomozás, akár fedett nyomozó alkalmazása, majd a nyílt nyomozás. A büntetőeljárás nyomozással kezdődik, mely felderítésből és vizsgálatból áll. A nyomozó hatóság a bűncselekmények felderítése érdekében előkészítő eljárást és nyomozást végez. A felderítés során fel kell deríteni a bűncselekményt, az elkövető személyét, fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket. A bizonyítási eszközök felderítése a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében is kiemelkedő jelentőséggel bír, kiváltképp a cselekmény minősítése szempontjából, a kábítószer mennyiségétől függ, hogy az csekély, jelentős vagy különösen jelentős mennyiségre elkövetettnek fog minősülni. Dolgozatomban elsőként foglalkozom a kábítószerekkel kapcsolatos alapvető ismeretekkel, a kábítószerek hatásával, osztályozásával. A kábítószerrel való visszaélés keretében ismertetem az egyes kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, ezt követően kitérek a nyomozásra, bizonyításra, végül a nemzetközi bűnügyi együttműködésre.

Leírás
Kulcsszavak
Kábítószer, nyomozás, leplezett eszközök, bizonyítás
Forrás