Az óvodáskorúak problémái szakemberek szemével és a jelzőrendszer működése egy hátrányos helyzetű településen
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A szakdolgozatom egy olyan témakört foglal magába, amely mindennap jelen van az óvodáskorú gyermekek életében. A témakör megismerésének céljából kitérek röviden a gyermekvédelem történetére, kialakulására, valamint a jelzőrendszer feladatára és az óvodapedagógusok szerepére a gyermekvédelembe. A pedagógusok jelzőrendszeri tagként milyen tapasztalatokkal rendelkeznek. A dolgozatom célja, hogy bemutattassa a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, felépítését, rávilágítson az együttműködés fontosságára a különböző szakmai területek között. Emellett dolgozatom azt is bemutatja, hogy egy kelet magyarországi hátrányos helyzetű településen, melyek azok a gyakori problémák, nehézségek, amelyek megjelennek az óvodáskorú gyermekek életében. A kutatásom pedig arra irányul, hogyan valósul meg a prevenció az óvodai intézményben, hogyan lépnek fel az esetleges problémák ellen. Valamint négy témakör mentén fogom vizsgálni és elemezni a kutatási kérdéseimet az interjúk alapján.