Fiatalkorúak kriminalitása
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A dolgozat témája a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények. A vizsgálat során kiemelten hangsúlyt fektetek a családi háttere, vagy ha a gyermek nevelőintézetben vagy nevelőszülőnél nőtt fel akkor arra. Az iskolai előmenetelre, kudarcikra, tanár-diák, valamint osztálytársakkal való kapcsolatokra. Továbbá a fiatalkorú baráti társaságát, illetve annak befolyását. Továbbá a jelenlegi helyzetükre és arra, hogy milyen tervek vannak a jövőre nézve, ha kikerülnek a szabadságvesztésből. A dolgozat megírásához a debreceni Javítóintézetben félig strukturált interjúvázlattal interjúztam Ennek során megkérdezésre került 10 bent lévő fiatalkorú elítélt vagy előzetesben lévő személy, valamint annak érdekében, hogy átfogó képel tudjak szolgálni erről a speciális intézményről megkérdezésre került egy fő nevelő is. Az interjúkból arra lehetet következtetni, hogy ezek a fiatalkorúak főként a baráti társaság hatására követnek el bűncselekményeket. Akár bedrogozott állapotban, de az mindig jelen van, hogy közösen követik, társakkal a bűncselekményeket. A családi háttér szempontjából, akik kétszülős háztartásból származtak, azoknak jelentős volt a család kötelék, és ha problémáik voltak valamelyik szülő segítséget nyújtott számokra. Ezzel szemben a nevelőotthonban nevelkedők nem tudtak senkihez sem fordulni. Az iskola kapcsán főként a gyermekek egymás közti konfliktusainak megoldása volt eltérő. A jelenlegi helyzetükre nagyjából azonos választ kaptam, illetve a jövőre való terveikről is.