Radiál szivattyú felújításának tervezése

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Napjainkban a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az aszályos időszakok, ezért a mezőgazdaságban rendszerint öntöző rendszereket kell alkalmazni, amelyeknek rendszerint az egyik alapvető eleme a szivattyú. Mint általában minden gép, úgy a szivattyúk is meghibásodnak bizonyos üzemelést követően. A dolgozat célja egy Cornell 6RB-F típusú mezőgazdaságban használt szivattyú felújításának megtervezése. Egy ilyen jellegű tervezési feladatnál fontos tisztában lenni a szerkezet működésével és pontos műszaki adataival. Ebből adódóan szakirodalmak segítségével áttekintésre került a szivattyúk működése és a gépészetben elfoglalt helyük. Meg kell említeni az áramlástant is, mint fontos témakört. A gép pontos tulajdonságai katalógus segítségével kerültek feljegyzésre. A tervezés első gyakorlati folyamata a szétszerelést követően a felújítandó alkatrészek feltárása. Ehhez különféle módszereket kellet alkalmazni, mint például a szemrevételezés, melynek során sérüléseket keresnek az egyes alkatrészeken. A másik módszer a mérés, amelynek segítségével ellenőrzik a forgó elemek ütését, valamint gyárilag előírt méreteket (pl. az alkatrészeken, vagy két alkatrész között). A következő lépés a felújítandó alkatrészek igénybevételeinek és azok forrásainak meghatározása. Ezek ismerete szükséges lehet a későbbi gyártástervezéshez. A feladat megoldásához leginkább a szilárdságtan nyújt segítséget. Miután már rendelkezésre áll minden háttérinformáció, megkezdődött a gyártástervezés, aminek során keménységmérés segítségével kiválasztásra kerültek az anyagok és a megmunkáláshoz szükséges módszerek. Részletesen körül írtam a gyártási eljárásokat, amelyek az esztergálás, fúrás, marás, köszörülés volt. Levezettem a szerelés folyamatát és kiválasztásra kerültek a kereskedelmi alkatrészek, majd bemutattam a próbaüzem menetét. Az utolsó feladat a költségtervezet készítése. Itt először kiszámítottam a bekerülési költséget, ami azt mutatja meg, hogy a cégnek mennyibe került végrehajtani a munkát. A költségek kiszámításához a gyártást, szerelést, vásárolt alkatrészeket, munkabéreket, valamint az energiaköltségeket vettem figyelembe. Ezt követően a korábban elvállalt megrendelések alapján meghatároztam, hogy átlagosan mennyi a cég haszna egy ilyen munka esetében. A szerzett tapasztalat és a költségek alapján elmondható, hogy legtöbb esetben megéri felújítani az ilyen gépeket.

Leírás
Kulcsszavak
gépészet
Forrás