"Az ifjúságtól kótyagos Budapest dúdol ebben a történetben. Valóban, az ifjúság tékozló készségével. Mert nem ezt a néhány oldalt, de háromannyit bírna el a regény meséje, anélkül hogy egy pillanatra fárasztana vagy untatna. Pedig, mondom, az író szinte semmit sem tesz, hogy beossza, taglalja mondandóját, az érdekfeszítő mozzanatokat; és elmélázik, elbíbelődik semmiségeken... ...ennek a kis regénynek a legnagyobb ereje, bája éppen ez a fura elbeszélésmód. Igen. Ez a látszólagos hanyagság valami egészen szokatlan zamatot ad a regénynek. Valami üdeséget. Valami csalafinta nyereséget, ami izgat, ami megzavar, istenem, amilyen az ifjúság... Szinte az az érzésem, hogy kár a mai rohadt időkbe a múzsáknak ez a kis igazi szülötte. Aranykönyvbe kellene leírni és ezüstszekrénybe zárni és nem mutatni meg csak kiválogatott szemeknek." Aranykönyvbe kellene leírni és ezüstszekrénybe zárni és nem mutatni meg csak kiválogatott szemeknek."