A szembesítés
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A ténykérdés mindig megelőzi a jogkérdést, csak a tények ismeretében van lehetőség a jog alkalmazására. A tények felkutatásának, tudománya átvezet a kriminalisztika, a nyomozás tudományához.
A büntető ügyekben való felelősségre vonás, a büntető anyagi jog alkalmazása a büntető eljárásjog keretén belül nem képzelhető el tényalapok nélkül. Amihez pedig elengedhetetlen eszköz a kriminalisztika, mint tudomány.
A kriminalisztika alapvetően bűnügyi nyomozástan. A korszerű és szakszerű bűnüldözés tudománya, melynek minden korban meg kell találnia, ki kell dolgoznia a leghatékonyabb bűnüldözési módszereket. Célja a bűncselekmények megelőzése, felderítése és bizonyítása Dolgozatomban, röviden ismertetem a szembesítés intézményének jogtörténetét, nemzetközi és természetesen hazai hatályos szabályozását. Vizsgálom azt a kriminalisztika fő kérdései mentén, számba veszem krimináltaktikai szabályait, figyelembe véve az újító gondolatokat is. Fényt derítek annak büntetőeljárásbeli hatékonyságára, esetleges negatívumainak megjegyzése mellett. Kutatómunkám során továbbá fényt derítek arra, hogy a szembesítésnek, mint intézménynek helye van-e a magyar kriminalisztikai gyakorlatban. Végül a szembesítést vizsgálom pszichológiai aspektusból is, valamint kisebb kitekintést teszek a kiskorúak vonatkozásában történő gyakorlati alkalmazására.A dolgozat a szembesítést, mint a büntetőeljárás egyik bizonyítási formáját vizsgálja kriminalisztikai, pszichológiai aspektusból