A kötet a Bécsben járt utazók úti beszámolóiból bocsát közre egy csokorra valót. Az első beszámoló 1651-ben kelt, az utolsó 1768-ban; ezzel a több mint száz évvel hidaljuk át az idő szakadékát a tudós humanisták és a felvilágosult nemzedék élményvilága között. Íróik nemesek és főrangúak (szinte pontosan fele-fele arányban), többségük (a tizenháromból tizenegy) Erdélyből érkezett, s akadt köztük egy nő, aki naplóíró férje mellett maga is naplót írt útjukról, de egy egészen más világról számolt be annak lapjain.