Nyereséges műtárgy kereskedelem – Galéria és Aukciósház alapítása és üzleti terve
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Egyetemi tanulmányaim során megismerkedtem az üzleti tervezés tevékenységével, amely önmagában és részleteiben is rendkívül szerteágazó, bonyolult üzleti vállalkozási tevékenységként értékelem. Ugyanakkor többször is találkoztam az vállalkozásfejlesztés tevékenységeinek összehangolásával kapcsolatban felmerülő üzleti tervezés kifejezéssel is, amely terület, ha lehet még a vállalkozásfejlesztésnél is rejtélyesebb volt számomra. Ez a misztikusság, mely minkét-területet körüllengi, ösztönzött arra, hogy a – egyetemi tanulmányok kötelezően előírt tananyag mellett − a két területtel kapcsolatban további tanulmányokat, kutatásokat folytassak, azokat részletesebben megismerhessem, és közelebb kerüljek a bennem megfogalmazódott kérdés megválaszolásához, miszerint milyen kapcsolatok állnak fenn a két terület között, és legfőképpen hogyan segítheti az üzleti tervezés egy vállalkozás fejlesztését.