Hortobágy turizmusának kialakulása és fejlődése

Dátum
2013-11-21T10:07:45Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Hortobágy turizmusának kialakulása és fejlődése a falusi turizmus tükrében, látogatottsági adatokkal és személyes interjúkkal alátámasztva. Primer és szekunder adatok együttes felhasználásával, szerettem volna átfogó képet adni Hortobágy turizmusáról, felépítéséről, nehézségeiről, melyekkel minden régiónak szembe kell nézni, és fejlesztésének lehetőségeiről, mely akár a Hortobágyról alkotott képet gyökeresen megváltoztathatja, turizmusát fellendítheti vagy megmentheti a visszaeséstől. Úgy vélem ahhoz, hogy igazán jól átlássuk és megfoghassuk a téma gyökerét, a turizmus gyökereit kell először megvizsgálnunk. Hogyan, miből és miért jött létre ez a turisztikai termék, melyet most már évtizedek óta turisták ezrei látogatnak meg évente és hogyan lehetne fejleszteni, erősíteni a termék iránti vágyat a turisták szemében? Dolgozatom első részében a falusi turizmus történetét, helyzetét vizsgáltam meg Európában és Magyarországon. Ezt követte Hortobágy település turizmus szempontú megítélésének vizsgálata. Elsőként Hortobágy helyzete az ország turizmusán belül, majd pedig az Észak-alföldi régió turizmusán belül. Ezek után a település szolgáltatás és termékkínálatának, megvalósult beruházásainak, nemzetközileg is ismert hagyományos rendezvényeinek bemutatása és elemzése következett. Kutatásom eredményei alapján elmondhatom, hogy a Hortobágy turizmusának fejlesztéséért tett törekvéseik nagyon hatékonynak bizonyultak, különösen az elmúlt évtizedek során. A pusztai élet bemutatása nagyszerűen helytálló a mai napig is. Sehol a világon még egy ilyen adottságokkal rendelkező terület nem létezik. Ezért is nehéz olyan programkínálatot kialakítani, amely a turisták érdeklődésének is megfelel, azt folyamatosan fenntartja és kielégíti.

Leírás
Kulcsszavak
Hortobágy, turizmus
Forrás