Az 1990-es évek társadalmi változásai Gergelyiugornyán
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatom célja, hogy bemutassa az 1990-es évek társadalmi változásait Gergelyiugornya településén, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található, és ami hagyományosan mezőgazdasági jellegű községként működött. A korszak társadalmi átalakulásai, a piacgazdaság térnyerése, az elvándorlás és a helyi közösség változó szerkezete mind olyan tényezők, amelyek jelentős hatással voltak a település életére. A dolgozat során elsőként áttekintem az 1900-as évek magyarországi társadalmi és gazdasági folyamatait, különös tekintettel a vidéki térségekre. Ezt követően Gergelyiugornya helyzetét vizsgálom meg részletesen, kitérve a foglalkoztatási szerkezet átalakulására, valamint a közösségi életben bekövetkezett módosulásokra. Végül az elemzés során arra a kérdésre keresem a választ, hogy a rendszerváltás utáni időszak milyen hatással volt a település társadalmi szerkezetére és milyen hosszú távú következményekkel járt az ott élők számára. Ezt követően az 1990-es évek társadalmi változásait tárgyalom, beleértve a munkaerőpiac átalakulását, a mezőgazdaság és a kisvállalkozások szerepét, valamint a közösségi élet változásait, valamint a 2001-es tiszai árvíz bemutatását, megélését és hatásait tárgyalom. Végezetül a dolgozat értékeli a változások hosszú távú hatásait, és következtetéseket von le a település társadalmi fejlődésére vonatkozóan.