A gyermekjóléti alapellátás működési nehézségei

Dátum
2010-05-08T16:56:35Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom első részében a gyermekvédelem kialakulásának történetéről szeretnék szólni. Vázlatosan megemlítem a nagy történelmi korszakok nevelési sajátosságait, majd a XX. század magyar gyermekvédelmének fontosabb állomásait vezetetem végig. A második fejezetben az 1997-es Gyermekvédelmi törvényt helyezném előtérbe, kifejtve a jelenleg is hatályos törvényünk pozitívumait és a hozzáfűződő kritikákat. Folytatásként a hazai gyermekjóléti szolgálatok tevékenységét vizsgálom, kifejtve a tárgyi- és személyi feltételeket. Kitérek azokra az elemekre, amelyek olajozottan és jól működnek, de megemlítem a hiányosságokat is, amely gyakori akadály a sikeres családgondozásban. Felhívom a figyelmet az észlelő- és jelzőrendszer fontosságára és az intézményi együttműködésre. Végezetül egy komoly problémára szeretném felhívni a figyelmet, ami egyben dolgozatom hipotézise is. Nevezetesen, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak a kistelepülések a családgondozás során a szakmai következetességet és az együttműködések, beavatkozások hatékonyságát tekintve. Témavezető neve: Rácz Andrea Szakdolgozat készítésének éve: 2010

Leírás
Kulcsszavak
Gyermekvédelmi törvény, észlelő-és jelzőrendszer, intézményi együttműködés, team munka
Forrás