Amatőr sportolók egészségmagatartása, észlelt stressz és jól-lét szintje
Absztrakt
Az Amatőr sportolók egészségmagatartása, észlelt stressz és jól-lét szintje című munkám célja az amatőr sport mentális jólétére gyakorolt hatását felülvizsgálni. A dolgozatomban a szakirodalmi áttekintésben az emberi test és a környezet kapcsolatával foglalkoztam, valamint kitértem a fizikális és mentális erők közötti kapcsolatokra, majd szót ejtettem a szabadidősportokról, hogy milyen hatással vannak a mentális egészség megelőzésében. Kutatásomban interjúk révén készült, melyben az amatőr sportolok készetetéseit, indikátorait, céljait vizsgálom, különösen tekintettel arra, hogy a rendszeres testmozgás mennyiben segíti őket a mentális állapotuk erősítésében, a stresszhelyzet kezelésében, és az általános jól-lét kialakításában. A műhelymunkában nyolc hipotézist állítottam fel, melyből csupán négyet sikerült alátámasztanom. A sportolók számára magától értetődő, hogy a saját erejüket, képességeiket kell legyőzniük ahhoz, hogy nyertesnek érezzék magukat. Az amatőr sportolóknak nincs a vállukon az a teljesítménykényszer, mint egy hivatásos sportolónak.