Külföldi orvos- és fogorvostanhallgatók a Debreceni Egyetemen
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Kutatásomat az orvos- és fogorvosképzésben résztvevő hallgatókra szűkítettem a külföldiek nagy csoportját illetően. Azokra a kérdésekre szeretnék figyelni, hogy a Debrecenben tanuló külföldi orvos- és fogorvostan hallgatók miért választották ezt az egyetemet, mennyire nyitottak a magyar társadalomra, kultúrára, hogyan látják a magyar társadalom nyitottságát saját csoportjuk felé, milyen kapcsolatokkal rendelkeznek Magyarországon, azaz tanulmányi célú vándorlásuk színhelyén. Ezen kérdések kapcsán az oktatásról alkotott véleményük megismerését is elengedhetetlennek tartottam. Dolgozatom a következők alapján épül fel: a külföldi orvos- és fogorvostan hallgatók magyarországi és debreceni megjelenésének történeti áttekintése után szeretném bemutatni a vizsgált csoportra vonatkozó adatokat néhány, a témámhoz kapcsolódó nemzetközi és magyar szociológiai kutatás tükrében. Ezt követően az általam felhasznált szociológiaelméleteket és a felmerült kutatási kérdéseket, hipotéziseket ismertetem, majd az interjús kutatás eredményeit elemzem.