Mikro- és kisvállalkozások számlavezetése és hitelezése az
Absztrakt
Dolgozatom célja az, hogy fiataloknak és kezdő vállalkozásoknak, - akik nem rendel-keznek megfelelő tudással és tapasztalattal,- a banki szférával és a pénzügyek világával kapcsolatban egyfajta iránytűt adjak a kezükbe. Elsősorban bemutattam a vállalkozások típusait jogi formájuk szerint. Alapításukat, működésüket és megszűnésüket részletezem. Betekintettünk a bankrendszer kialakulá-sába és a kettős bankrendszer lényegébe. Leírtam munkahelyem, az OTP Bank szerepét a magyar pénzügyi piacon, elemeztem az OTP Bank belső teljesítményét, összevetve a vetélytársakkal. Saját készítésű diagramon hat bankkal hasonlítottam össze az OTP Bank mérlegfőösszegét, és mérleg szerinti eredményét a 2013-as évre vonatkozóan. Az elemzés után megállapítottam, hogy az OTP Bank piaci pozíciója a legerősebb. Ez nem meglepő, hiszen 1949 óta van jelen hazánkban, míg a bankok többsége csak a rendszerváltás után kezdte meg működését Magyarországon. Következő alpontban a bank belső teljesítményét elemeztem, melynek keretében vizsgáltam a tőkemegfelelési mutató és eszközarányos nyereség alakulását. Ezeket vizsgálva szintén megállapítottam, hogy az OTP Bank szintén kiemelkedően teljesített, nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is.