9789639739055
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
"A kötet posztumusz munka, de mégsem egészen az, hiszen Litván György itt közölt írásainak legtöbbje valamikor már megjelent - többnyire valamilyen időszaki sajtótermékben -, mostanra azonban már nehezen hozzáférhető. Egybegyűjtésükkel ráadásul ezek a kis művek új összefüggésbe, új megvilágításba kerülnek. Első látásra ezek az írások tematikailag is és terjedelmileg is vegyesek: vannak közöttük egészen rövidek és már-már szaktanulmánynak is beillő terjedelmesebbek, témájuk szerint hol inkább politikaiak, hol jelenkor-történetiek, de elég egy kicsit is közelebbről szemrevételezni őket, hogy a látszólagos vegyesség mögül előtűnjön a könyv tematikai egysége." (Kende Péter)