Hasonlóan Vida Gergely korábbi köteteihez, a Rokokó karaoket is a hangnembeli sokrétűség, formai változatosság és a minden evidenciát megkérdőjelező ironikus megszólalásmód jellemzi. Az egyértelműségét vesztett világ magányos szubjektumai saját fájdalmaikról és örömeikről is képtelenek bevett klisék, elkoptatott kódok nélkül beszélni. A másik oldalon viszont mindent megragadnak, hogy legalább a megszólalás egyszeriségében az örökkévalóságra szegezzék tekintetüket.A rokokó modorosságai, formai cizelláltságra való törekvése, másrészt pongyolaságai, nyelvújítás előtti, latinizmusokkal és germanizmusokkal teleszórt nyelve többértelműségek táptalaja lehet a kortárs poéta számára. A „rokokó” és „karaoke” szavak egymástól távol eső jelöltjei előrevetítik az egész kötetre jellemző idegenséget, diszharmóniát és harmóniát egyaránt involváló nyelvi játékokat. Vida szövegei a rokokó kultúr- és irodalomtörténeti kódjainak, valamint korunk oly jellemző tömegkulturális műfajának, a karaokenak a találkozását viszi színre egy adekvát költői nyelv kialakításával.