A szakértő szerepe az egészségügyi kártérítési perekben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az orvossá válás egyik alapfeltétele – az egyetem hosszú megpróbáltatásai mellett a hippokratészi eskü megtétele. Ezen eskü az orvosokat arra kötelezi, hogy legjobb tudásuk és tehetségük szerint mindig, és mindenkor a betegek életéért, és egészségéért mindent megtegyenek. Ennek ellenére, nyilván az orvosok is emberek, így mint mindenki más, Ők is követhetnek el hibákat, amelynek több oka is lehet, viszont más és más következményekkel kell számolni mind élettani mind jogi felelősség tekintetében. Ezen hibákkal összefüggésben bekövetkezett negatív eredmények elbírálására a bíróság jogosult a felperes kereseti kérelme alapján, azonban a bíróság ezen ügyekben élettani és tudományos szempontból csupán laikus szervnek minősül. Ennek okán a bíróságtól nem várható el az, hogy egy egészségügyi kártérítési per keretein belül a szakterületén kívül eső szakkérdéseben állást foglaljon. Ebben az esetben vetődik fel az a kérdés, hogy a bíróság az egészségügyi kártérítési perek során a tényállás teljes mértékben történő tisztázásához honnan meríti a megfelelő szakmai kompetenciákat, igazolásokat? E gondolatokból kiindulva szakdolgozatom középpontjában a polgári per bizonyítási eljárása keretén belül a szakértői bizonyítás áll, annak általános szabályai, illetve annak kifejtése, hogy milyen jelentőséggel bírhat az igazságügyi orvos szakértő az egészségügyi perek vonatkozásában.

Leírás
Kulcsszavak
egészségügyi kártérítési perek, szakértő, bizonyítás
Forrás