Úton a projektosztály felé, avagy a balmazújvárosi civil szervezetek jelene és jövőképe

Dátum
2014-06-05T10:16:44Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Diplomadolgozatom témája lakóhelyem, Balmazújváros civil szervezeteinek vizsgálata, valamint az Európai Uniós fejlesztési programokban és rendszerekben betöltött és betölteni kívánt szerepük bemutatása, s ez által a projektosztály, mint új társadalmi és hatalmi pozícióhoz való tartozás lehetőségei. A civil szféra az egész társadalmat lefedi, hiszen az élet minden területén megnyilvánul az önszerveződés igénye. A szektor tagjai tulajdonképpen magát a társadalmat képezik le, és miközben a társadalmat formálják, eközben saját maguk is folyamatosan alakulnak. A folytonos politikai és egyéb változások mellett, a szféra képviselői jelentik az állandóságot. Éppen ezért lenne logikus hozzáállás, hogy a mindenkori vezetők - országos és helyi szinten egyaránt - számítsanak a civil szervezetek munkájára, véleményére és támogatnák működésüket. Ez azonban nem a közeljövő ígérete, s addig is marad a reménykedés, hogy a harmadik szektor elfoglalhatja azt a helyet, melyet az elért eredmények tükrében megérdemelne.

Leírás
Kulcsszavak
projektosztály, civil szektor, pályázatok, menedzsment
Forrás