Az ismert művészetszociológus a hazai irodalomolvasás-szociológiai és -szociálpszichológiai kutatások adatait és eredményeit szembesíti az irodalomelmélet olvasóra vonatkozó megállapításaival, adatokkal támasztja alá vagy helyesbíti. A könyvben több olyan megállapítást olvashatunk, mely a hazai irodalomolvasás-kutatás nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményének tekinthető, mint például a műhöz túl közel kerülő és túl távol maradó, valamint az optimális befogadói sávba kerülő olvasó; a vágyvezérelt és valóságvezérelt olvasói stratégiák és azok ötvözete; a társadalmi rétegenként eltérő „tetszési” szokások, értékelési mércék; az élményalakzatok és élménykörök; a redukáló olvasattípusok; az újraolvasás jelenségének alaposabb megismerése, a hivatásos és laikus olvasók összehasonlítása; az „akinek van, annak adatik” és az „annak is adatik, akinek nincs elég” elvek empirikus igazolása.