A kiberbűnözés elleni küzdelem nemzetközi jogi aspektusai

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A modern ember számára egyre nagyobb fenyegetést jelent a számítógépes bűnözés. Ez egyrészt magában foglalja új bűncselekmények megjelenését, valamint a már létező bűn-cselekmények modernizációját, kifinomultabbá válását. Mivel világunk egyre jobban függ a technológiától meg kell találnunk a választ eme égető kihívásra. Dolgozatomban a kiberbűnözés anomáliáit, struktúráját igyekszem bemutatni. Az első fejezetben a kiberbűnözés jellemzőit ismertetem, majd áttérek a cybercrime fo-galmi bizonytalanságaira. Ezt követően bemutatom az elkövetőket, azok indítékait majd tipológiáját. Majd az elkö-vetés eszközeire térek ki. Ezután kitérek a kiberbűnözés érintettjeire, az államra, vállalatokra-hivatalokra, valamint a magánszemélyekre. A következő fejezetben a kiberbűnözés elleni küzdelem leggyakoribb eszközeit mutatom be, az egyes nemzetközi szerződéseket, nemzetközi szervezetek stratégiáját, valamint 3 nagyhatalom nemzeti kiberbiztonsági stratégiáját. Ezt követően eljárási problémákra térek ki, mint a joghatóság kérdése, valamint az ano-nimitás kérdésköre. Az utolsó előtti fejezetben a Dark Web jelenségét vázolom fel, mint kevésbé ismert de dolgozatom szempontjából releváns területet. Végezetül összegzem az eddigieket, és igyekszem de lege ferrenda javaslatot nyújtani

Leírás
Kulcsszavak
nemzetközi közjog, kiberbűnözés, cybercrime
Forrás