Az apai jelenlét a bölcsődéskorú gyermekek nevelésében
Absztrakt
A szakdolgozat célja, hogy rávilágítson arra, hogy az édesanyák mellett az édesapák is megfelelő, elegendő figyelmet, támogatást kapjanak a várandósság, a szülés alatti majd a szülést követő 3 évben is. A dolgozat ismerteti, hogy melyek azok a főbb mozzanatok, amelyek magát a családot határozzák meg. A történelem során milyen változásokon ment keresztül az apai szerep formálódása, valamint hogyan alakulnak a különféle kötődéselméletek. Kiemelt hangsúlyt kap a gyermek és az apa kötődési folyamata, együttes játéktevékenységei, valamint, hogyan alakul az apák tájékozottsága az egyes fejlődési területeken. A választott kutatási módszer félig strukturált interjú, amely lehetővé tette, hogy az apák is könnyebben megnyilvánulhassanak, s bátran beszéljenek érzelmeikről is.