Ritmus, vizuális mintázatok fMRI vizsgálata
Absztrakt
Az időbeli mintázatok észlelése, mint a ritmus és az ütem, alapvetőek a normális halláshoz, beszédhez, mozgáshoz. A ritmus sokrétű fogalom, zenei értelme mellett az események időbeli lefolyását, különböző struktúrák térbeli elhelyezkedését is magában foglalja. Diplomamunkám célkitűzése a ritmus paradigmák irodalmának áttekintése, különös tekintettel az fMRI-vel végzett, auditorikus és vizuális ritmust vizsgáló tanulmányokra, melyek kiindulási alapot jelentenek munkacsoportunk vizuális ritmussal foglalkozó vizsgálataihoz. A sugárterheléssel nem járó fMRI technika a ritmus vizsgálataiban kedvező térbeli felbontással lehetővé teszi in vivo neuronális hálózatok és az agykéregtől távoli struktúrák (basalis ganglionok) aktivációjának megjelenítését, melyek más eljárásokkal nem mutathatók ki. Az ismertetett fMRI vizsgálatok során egy kiterjedt hálózat aktiválódását mutatták ki, mely magában foglalja az ingereknek megfelelő szenzoros modalitás általi feldolgozást végző, az időzítésért felelős, és a visszajelzésben résztvevő motoros kivitelezést irányító területeket. A kisagy a nonmetrikus ritmusok esetén mutat fokozottabb aktivációt, ami a különböző intervallumok egyedi megítélését, és azokhoz való motoros szinkronizációt jelenti. Azt feltételezik, hogy a szupplementer motoros area és a törzsdúcok játszanak szerepet a belső időmérő mechanizmusban. A putamennek kiemelt szerepe lehet az ütemmel rendelkező ritmusok folytatásában, mozgás szinkronizációban, különösen hanginger esetén. Ezeket a cselekvések időzítésében résztvevő struktúrákat a thalamo-kortiko-striatális hurok köti össze. A megjósolható időbeli lefolyás szerepet játszik a jobb teljesítményben vizuális feladatok során. FMRI vizsgálatok azt mutatják, hogy azonos ritmus tartalmak vizuális- és hangingerek által különböző érzékszerveken futnak be, azonban hasonló agyi területeket aktiválnak.