"Nehezemre esik ezeket a tárcákat írogatni. A tárcaíró legyen járatos országa és a világ dolgaiban, sőt tudjon róluk többet, mint az olvasói, különben minek olvasnák a szövegeit. Velem viszont éppen fordítva van: minden olvasó többet tud, mint én. (...) A távollét, hosszú vagy rövid, mindig visszavonhatatlan, nem lehet később pótolni az elmúlt idő tanulmányozásával. Csak az tartozik a valósághoz, aki napról napra részt vesz benne. És milyen valósághoz tartozom én?" - vívódik Seawomir Mrozek, aki harminchárom évi emigráció (előbb Párizsban, majd Mexikóban) után visszatért Krakkóba. "A mai lengyel embernek az a baja... hogy elveszett vagy meggyengült az identitása. No, ebben testvérek vagyunk! Én sem tudom már, ki vagyok, és hol a helyem a kozmoszban, sőt azt se tudom, létezik-e még a kozmosz, és néha gyanakszom, hogy már csak a káosz igazgat bennünket."
Minden bizonytalansága és félelme ellenére Mrozek, a tizenhét Mexikóban, és a hetvennyolc, már Krakkóban írt tárcájában szinte a tudós pontosságával ad látleletet a mai nem túlságosan vonzó világról, a plázakultúráról, a reklámról, a média mindenhatóságáról, a jobb- és baloldaliságról, a korlátoltságról, az emberi természetről -, megkísérli összegezni az egymástól időben és térben távoli két világban gyökerező tapasztalatokat.
Kristálytiszta mondatok, lényegre törő fogalmazás, éles szemű megfigyelések, végtelen bölcsesség - s mindezek mélyén persze ott rejtőzik a jól ismert, utánozhatatlan mrozeki humor. Kristálytiszta mondatok, lényegre törő fogalmazás, éles szemű megfigyelések, végtelen bölcsesség - s mindezek mélyén persze ott rejtőzik a jól ismert, utánozhatatlan mrozeki humor.