A családi minta meghatározó szerepe a fiatalok házasodási és családalapítási terveiben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Népszerű kutatási téma a családtípusok alakulása, a család szerkezetének változásai, a válás, a kitolódó gyermekvállalás, megváltozott anyai és apai szerepek és még számtalan olyan kérdéskör tartozik ehhez a hétköznapi, mégis nagyon összetett jelenséghez, melyek egyáltalán, vagy csak részben megválaszoltak. Köszönhető ez a felgyorsult világunknak, a folyamatos változásoknak, melyekkel sokszor a család sem tudja tartani a lépést. Manapság gyakran halljuk azonban, hogy „minden második házasság válással végződik”, amit statisztikai adatok is alátámasztanak. Ennek következtében sajnos rengeteg gyermeknek kell átélnie ezt a válsághelyzetet, amely valamilyen hatást gyakorol rá. Emellett olyan gyermekek is vannak, akiknek a gyász krízisével kell szembenézniük szüleik elvesztése miatt. Bár a két dolog nem hasonlítható össze egymással, mindkét esetben csonkacsalád alakul ki, ahol az egyik szülő egyáltalán vagy csak részben van jelen a gyermek életében. Ilyen esetekben maga a sajnálatos esemény, illetve a megváltozott élethelyzet is hatással lehet a gyermekre rövid és hosszú távon egyaránt. Hosszú távon pedig ezek a tapasztalatok, a hiányzó minták befolyásolhatják az egyént a házasságról alkotott véleményében, családalapítási és gyermekvállalási terveiben.

Leírás
Kulcsszavak
családtípusok, válás, családi nevelés
Forrás