Az angol tudós, a XX. század első felének egyik legnagyobb matematikusa 1940-ben írta ezt az esszét, amely azóta klasszikus lett a maga nemében. Hardy levezet néhány klasszikusan szép matematikai tételt is a könyvében, de az esszé főként olyan kérdésekről szól, melyek az átlagolvasó számára is érthetőek és izgalmasak. Hallatlanul pontosan fogalmazza meg a "matematikai szépség" jelentését, a matematika által felvetett filozófiai problémákat, s amellett általában a kreativitás fogalmának lényegét. Olyannyira, hogy Graham Greene szerint Henry James jegyzetfüzetei mellett "ez a legjobb mű arról, hogy mit jelent alkotó művésznek lenni". A mű emellett szép önéletírás is - Hardy derűs szomorúsággal ír a matematikusok közös sorsáról, az alkotóerő elvesztéséről (mert a matematika a fiatal, friss elmék tudománya, egy bizonyos életkoron túl még a legnagyobb zsenik is elvesztik alkotóerejüket). A könyvhöz C. P. Snow írt bevezetőt, melyben ragyogó, kedves anekdotákkal fűszerezett portrét fest erről a rendkívüli elméről, valamint legjobb barátjáról és munkatársáról, az általa felfedezett indiai Ramanujanról.