Végülis koldus vagyok. Semmim sincs, mi tőlem volna, mit visszaadnom ne kellene, kit elengednem ne kellene. Üres és mezítelen vagyok, cserépedény. Mégis gazdag: Isten elhalmoz ajándékaival. Naponta otthagyja lábnyomát utamon, kezenyomát életemen. Eszközei, jelei, lámpásai végtelenül változatosak. Helyek: templomok, fák, kertek, hegyoldalak. Találkozások: mellémszegődő vagy rámbízott társak. Harminc évem teli tarisznya. Kiraknám asztalodra, de ott kellene kezdeni a hamuban sült pogácsánál. Elmorzsálódott, s csak az anyám tejét szívók értik ízét. Mégis adnék valamit: mondanék. Nem amit tanultam, hisz nem tanultam meg jól a leckét. Amúgy sem érdemem. Inkább amit Ő megláttatott... (Kertész Eszter)