Jelen disszertáció az Európai Unió (továbbiakban: EU) és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (továbbiakban: ASEAN) migrációs jogot és politikai vonatkozásait elemzi a bevándorló munkavállalók védelme tekintetében, különös tekintettel a munkaerő-küldő országként működő Vietnám számára levonható tanulságokra. Az eredmények jelentős ellentéteket tárnak fel az EU és az ASEAN bevándorló munkaerő-gazdálkodási modelljei között. Az EU-ban egy kötelező erejű és végrehajtható jogi keret, amelyet szupranacionális intézmények és igazságszolgáltatási mechanizmusok támogatnak, biztosítja a bevándorló munkavállalók jogainak következetes védelmét, beleértve a társadalombiztosításhoz való hozzáférést és a szakszervezeti tagságot, még a harmadik országbeli állampolgárok számára is. Ezzel szemben az ASEAN főként soft law jellegű eszközökre és konszenzuson alapuló együttműködésre támaszkodik, regionális végrehajtási és ellenőrzési mechanizmusok híján, és a bevándorló munkavállalók védelmének felelősségét a nemzeti jogszabályokra és nemzetközi kétoldalú megállapodásokra ruházza, ami tagállamonként eltérő és töredezett eredményeket hoz. Az elemzés azt mutatja, hogy a regionális migrációkezelés hatékonysága nemcsak a jogi normáktól, hanem az átlátható ellenőrzési, elszámoltathatósági és végrehajtási rendszerektől is függ. Az EU tapasztalataira támaszkodva a tanulmány kiemeli a Vietnám számára legfontosabb tanulságokat: a bevándorló munkavállalók hazai jogi védelmének biztosítása, az ASEAN-on belüli regionális és kétoldalú együttműködés fokozása, valamint a hazai jogszabályok nemzetközi munkajogi normákhoz való szorosabb felzárkóztatása. Ezen eredmények hozzájárulnak a migrációs jog tudományos kutatásához azáltal, hogy egy fejlődő ország perspektíváját mutatják be a regionális kormányzásról, és bizonyítékokon alapuló ajánlásokat fogalmaznak meg a bevándorló munkavállalók jogi védelmének elősegítése érdekében. This dissertation analyzes EU and ASEAN migration laws and policies on the protection of migrant workers, with a focus on drawing lessons for Vietnam as a labor-sending country. The results reveal significant contrasts between the EU and ASEAN models of migrant labour governance. In the EU, a binding and enforceable legal framework, supported by supranational institutions and judicial mechanisms, ensures consistent protection of migrant workers’ rights, including access to social security and trade union participation, even for third-country nationals. ASEAN, in contrast, relies mainly on soft law instruments and consensus-based cooperation, lacks regional enforcement and monitoring mechanisms, and delegates responsibility for migrant worker protection to national laws and bilateral agreements, producing fragmented and uneven outcomes across member states. The analysis shows that the effectiveness of regional migration governance depends not only on legal standards but also on transparent monitoring, accountability, and enforcement systems. Drawing on the EU experience, the study highlights key lessons for Vietnam: strengthening domestic legal protections for migrant workers, enhancing regional and bilateral cooperation within ASEAN, and aligning domestic law more closely with international labour standards. These findings contribute to migration law scholarship by providing a developing-country perspective on regional governance and offering evidence-based recommendations to improve the protection of migrant workers.