Ahogyan soha nem tapasztalt mértékben hajtottuk uralmunk alá a természetet, úgy lettünk alávetettjei az azt kontrollálni képes hatalmaknak, melyek korábbi szakrális hatalmukat gazdasági potenciálra cserélték. A létrejövő rendszer szabályai pedig hátborzongatóan egyértelműek: minél inkább hajlandóak vagyunk „feloldódni” a társadalom olvasztótégelyében, minél inkább alávetjük magunkat akaratának, annál gondosabban ügyel majd biológiai létezésünk biztosítására. Az emberiség előnyeinek rendszerezése révén lehetetlen a megújulás, a „tökéletesség kiszámítása”. A civilizáció képtelen az ember alaptermészetének megváltoztatására, általa senki nem lesz kevésbé vagy jobban vérszomjas. A legjobb államok Kristálypalotája a maga egyértelműségében hordozza félelmetes erejét: olyan átlátszó, hogy magát az embert is teljesen áttetszővé teszi. Nem tűr semmiféle titkot, rejtett zugot: sem a „zsebben mutatott fügét”, sem az „elme konkáv” szögeit. Ahogyan Cincinattus C., ez a félig ember, félig báb képes volt rémálmának rosszul összeálmodott ál-valóságát félteni, úgy vagyunk mi is hajlamosak arra, hogy féljünk szétoszlatni napjaink fullasztóan rózsaszín rágógumi-ködjét, melyben sem a színészek, sem a nézők nem látnak már jól – talán már a Rendezők sem.