Lyndon B. Johnson és a Great Society

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Témám kiválasztásának több, különböző oka is volt. Elsősorban ezért választottam ezt a témát, mivel nagyon közel áll hozzám az Egyesült Államok történelme, melyet nagyon régóta figyelemmel kísérek és tanulmányozok. Legfőképpen a 20. század, annak is a második fele nagyon érdekes számomra, mind a történelmi jelentőségű események, mind pedig a politikai történések, és meghatározó reformok végett. Választásom másik jelentős oka pedig, a polgárjogi mozgalmak voltak. Akár a Malcolm X, akár a Martin Luther King Jr. Által vezetett mozgalmakról beszélünk, a létrejöttük, a felépítésük, valamit a törekvéseik és céljaik elérése nagyon érdekes és izgalmas téma, úgy gondolom. A mostani választásommal pedig, ezt a két dolgot könnyedén ötvözni tudtam, ugyanis a politikai történések és a Great Society dolgozatom fő szálai. Továbbá pedig nagyon érdekes még számomra dolgozatomban az a kettőség, amely Johnson elnök személyét illeti meg. Egyik oldalról egy konzervatív, rasszista megjegyzéseket gyakran hangoztató elnökről beszélhetünk, míg másik oldalról ő volt az a személy, aki az Egyesült Államok történelmében az egyik legtöbbet tette a kisebbségek felzárkóztatásáért, valamint az afroamerikai polgárok jogaiért.

Leírás
Kulcsszavak
Amerikai elnök, Rasszizmus, Szabadság, Jogok, Mozgalmak, Szegénység, Oktatás
Forrás