A fiatalkorú bűnelkövetők reszocializációs nevelése a javítóintézetekben
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatom célja, hogy bemutassam a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Debreceni Javítóintézetében folyó reszocializációs nevelést. Dolgozatom első részében áttekintem a nevelés, a szocializáció és a reszocializáció körébe tartozó elméleti kérdéseket, fogalmi megközelítéseket. Dolgozatom második részében a fiatalkori bűnözés okait elemzem: elsősorban a tárdadalmi problémák, valamint a társadalom színtereinek működése szempontjából. Végül rátérek a Debreceni Javítóintézetében folyó reszocializációs nevelés bemutatására. Szakdolgozatomban bemutatom a Debreceni Javítóintézet felépítését a 2011-es szakmai programja alapján. Az intézetben három nevelési színtéren folyik reszocializációs nevelési tevékenység: előzetes letartóztatást végrehajtó otthon, javítóintézeti nevelést végrehajtó otthon, és az utógondozó otthon. A fiatalkorúak reszocializációjában a kulcskérdés büntetőjogi szempontból, hogy visszavezethetőek-e a társadalomba illetve ez milyen nevelési módszerekkel történik meg. Fontos megemlítenem, hogy a javítóintézeten belül a fiatalkorúak túlnyomó többsége roma származású. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a származás, kultúra, családi háttér, életkörülmény milyensége meghatározza, hogy a fiatalok szocializálódása milyen irányba alakul – eltér-e a társadalmi normáktól. A javítóintézetek pedagógiai munkájának célja, hogy a „rossz útra” tért fiatalok felnőtté válásában a bűnözés, mint jövőkép, minél kevésbé legyen jelen.