9632148762

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Ebben a fergeteges humorú, szatirikus regényben krattok, mumusok, rémek és egyéb fura lények segítik vagy éppen riogatják egy észt falucska jámbor, ám agyafúrt népét. Harminc nap történéseit meséli el a szerző, melyekben szépen megfér egymás mellett a vaskos realitás és az észt néphagyomány tüneményes világa. Megtudjuk például, hogy krattot, ezt az igen hasznos segítőt, mi mindenből lehet készíteni, s mi mindenre lehet használni. Nagy ára van egy ilyen jószágnak, hiszen az újdonsült tulajdonos három csepp véren vásárolja meg az Öregördögtől a kratt lelkét, amivel voltaképpen a saját lelkét adja el a Vén Patásnak. Ám a szegénység találékonnyá teszi az egyszerű embert, vércseppek helyettesítésére például kiválóan megfelel a ribizli, azt pedig lehet lopni az uradalom gyümölcsöséből. A Gonoszt becsapni épp annyira nem bűn, mint az uradalmiakat megrövidíteni, hiszen azok nem is tisztességes észt emberek. Így aztán a jóravaló falubeliek rendre elküldik krattjaikat, hogy dézsmálják meg a báró úr javait, sőt alkalmanként egymáséit is. Csakhogy a mértéktelenség soha nem vezet jóra, s időnként még a krattok is fellázadhatnak...
Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Gyűjtemények