Szakdolgozatom témájaként a fogyatékkal élők és a sport kapcsolatát választottam, ugyanis a családomon belül is van egy olyan személy, aki tartós fogyatékosságban szenved, ennek ellenére nagyon szeret sportolni. Ebből kifolyólag a téma nagyon közel áll hozzám, ezért szerettem volna minél többet megtudni a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeiről, valamint a sport rájuk gyakorolt jótékony hatásairól. Kutatásom során olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy mi az oka annak, hogy a fogyatékkal élők közül kevesen sportolnak, egyáltalán milyen lehetőségeik vannak a fogyatékkal élőknek a sport terén, milyen eredményei vannak a rehabilitációs sporttevékenységeknek valamint, hogy az otthoni környezetben is megvalósul-e a rehabilitáció. A dolgozatomnak célja, hogy felhívjam az „átlag” emberek figyelmét arra, hogy a fogyatékkal élők is sportolhatnak, valamint a fogyatékkal élők számára rávilágítsak lehetőségeikre. A mai világban nagyon fontosnak tartom, hogy a sérült emberek tisztában legyenek lehetőségeikkel annak érdekében, hogy teljes, önálló, boldog életet élhessenek anélkül, hogy kiszolgáltatott helyzetben éreznék magukat. Éppen ezért célként fogalmaztam meg annak feltárását, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek a fogyatékkal élők számára is nyitottak a sportolás terén. Emellett szeretném ezáltal népszerűsíteni a szabadidősportot, mint rehabilitációs eszközt. A témám kapcsán a vizsgálatokat elsőként azzal kezdtem, hogy megkerestem néhány hazai és nemzetközi irodalmat, amelyek feldolgozása során célom volt a témával kapcsolatos információk feltárása. Elsősorban a fogyatékossággal, mint fogalom meghatározásával foglalkoztam, majd ezek után következett az, hogy hogyan is tudjuk őket csoportokba sorolni. Fontosnak tartottam, hogy néhány szorosan a témámhoz kapcsolódó fogalmat is meghatározzak, hiszen ezáltal sokkal érthetőbbé válik, hogy milyen sok típusa lehet a fogyatékosságnak. Az ezt követő fejezetben kitértem a fogyatékkal élők és a sport kapcsolatára, majd bemutattam a paralimpiai mozgalom rövid történetét nemzetközi és hazai szinten egyaránt, illetve néhány sportág is bemutatásra került pár szóban. Végezetül pedig a sportterápia és annak részterületeit is meghatároztam. Kutatásom módszereként a legmegfelelőbbnek az interjúkészítést tartottam, hiszen így személyesen olyan embereket tudtam megkérdezni, akik érintettek ebben a témában, és megfelelő válaszokat tudnak adni a kérdéseimre. Megkérdezettjeim között találhatóak gyógytornász szakemberek, valamint egy fogyatékkal élő személy is, aki aktívan sportol. A kutatás elvégzése előtt hipotéziseket fogalmaztam meg, amelyek igazolására vagy elvetésére tettem kísérletet dolgozatomban. A hipotéziseim az alábbiak voltak: Feltételezem, hogy az ép emberek egy adott sportlétesítményben (pl.: edzőterem), feszélyezve érzik magukat, ha egy fogyatékkal élő is ott sportol. Ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy e személyek számára mennyire fontos a sportolás, és hogy ők is ugyanolyan sportolók. Feltételezem továbbá, hogy különféle speciális eszközök hiánya miatt sportolnak kevesen. Valamint feltételezem, hogy a rehabilitáció hozzájárul az egyén fejlődéséhez és a társadalomba való könnyebb visszailleszkedéshez, ugyanis a sportban elért sikereik által megnő az önbizalmuk, és ezáltal csökken a kiszolgáltatottság érzése. Az interjúk alapján az alábbi megállapításokra jutottam: A fogyatékkal élők alacsony önbecsülése, és a sportlétesítményeknél előforduló akadálymentesítés hiánya miatt nem sportolnak annyian a fogyatékkal élők közül. Azonban a nagyobb városokban meglehetősen széleskörű a sportolási lehetőség számukra, míg a falvakban ez beszűkül az „egyszerűbb” sporttevékenységek végzésére. Az interjúim során kapott válaszok alapján megállapíthatom, hogy a rehabilitáció az otthoni környezetben nem mindig valósul meg, azonban amennyiben a betegek elvégzik a feladatokat a foglalkozásokon kívül is, a fejlődés látványosabb és gyorsabb lesz. Interjúalanyaim elmondása alapján a rehabilitációs sporttevékenység végzése hozzájárul az egyén testi, szellemi és szociális fejlődéséhez egyaránt. Ugyanis a rehabilitáció segíti az izomzat, a csontok és az ízületek fejlődését, ezáltal a kezelések befejeztével könnyebben el tudja végezni az egyén a hétköznapi feladatokat is. A szellemi fejlődés az önbizalom növekedésében mutatkozik meg, amely hatására csökken az egyén kiszolgáltatottságának érzése. A rehabilitáció csoportokban is folyhat, ami hatására hasonló helyzetben lévő emberekkel ismerkedhet meg az egyén, ami hozzájárul a társadalomba való könnyebb beilleszkedéshez. Ilyen eredmények mellett a fogyatékkal élők számára csak javasolni tudom, hogy sportoljanak minél többen és minél többet, ugyanis ez nagyban hozzájárul a fejlődésükhöz, amely a hétköznapi életüket is megkönnyíti. Minden esetben, amikor elakadnak, és nem tudják, hogy a rehabilitáció után hogyan kezdjenek az egyéni sporttevékenységhez, kérdezzék meg orvosukat, vagy azt a szakembert, aki a rehabilitációjukban segített, hiszen ők azok, akik ismerik a kórelőzményét, illetve a képességeit, ezáltal megfelelő tanácsot tudnak neki adni, hogy az adott sportágban majd sikereket tudjon elérni.