A sorsformáló pedagógusösztön

Dátum
2024-11-22
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Debreceni Egyetemi Kiadó – Debrecen University Press
Absztrakt

Németh László értelmezésében a pedagóguslét lényege a követ kező jellemzőkkel írható körül: „a műveltségen alapuló humanitásról tanúskodó élet”, „nevelői hittel és emberszeretettel átitatott lelkület”, „a kedvezőtlen helyzetű társadalmi rétegek felemeléséért érzett felelős ség holtig való vállalása”, „az emberiség haladásáért izzó és a pedagógia által nyújtott reményben megnyugvó szív”. A tanári lét a régi vágású becsületességet, a megalkuvás nélküli tisztességet is jelenti az író gon dolkodásában, s egyben valami szent naivitást is magába foglal: a tanár az, akiben nincs dörzsöltség, rafináltság, nincs hajlam az ügyeskedésre, aki csak az egyenes utat ismeri. Ugyancsak a klasszikus tanári alkat hoz tartozik Némethnél a puritánság, az egyszerű körülményekkel való megelégedés, a külsőségektől, dekórumoktól való idegenkedés, a vissza húzódó, reflektorfényt nem kereső magatartás, a visszavonult, szórako zásmentes élet szeretete

Leírás
Kulcsszavak
Bölcsészettudományok
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
MTA TABT Debreceni Területi Bizottsága